2025. május 16. és 18. között másodszor rendezték meg a Pongrácz Szent István történelem versenyt Gyulafehérváron és Alvincen. A verseny zsűrijének munkájában a Kutatócsoport tudományos munkatársa, Kanász Viktor is részt vett. A verseny témája Martinuzzi (Fráter) György bíboros élete és kora volt. A résztvevők ellátogattak a váradi püspök halálának közismert helyszínére, a mára már csak romjaiban látható alvinci kastélyhoz, ahol Oborni Teréz és Kanász Viktor ismertette az 1551. december 17-i gyilkosság okait, következményeit és hosszú évekig tartó szentszéki vizsgálat részleteit. Kanász Viktor kitért arra is, hogy ennek forrásait a Vatikáni Apostoli Levéltárban őrzik, ugyanakkor a nunciusi iratok másolataiból egyes darabok többek közt a gyulafehérvári Batthyáneumban is megtalálhatók. Az eredményhirdetésre a gyulafehérvári Szent Mihály székesegyházban került sor, ahol a szentmisét követően Oborni Teréz mellett Kanász Viktor értékelte versenyzők teljesítményét.
„A Pázmány Péter Katolikus Egyetem 1999-ben Erdő Péter rektor által alapított Egyháztörténeti Kutatócsoportjának meghatározóan római irányú, részben pedig egyházmegye-történeti kutatásait, publikációit (Collectanea Vaticana Hungariae – Collectanea Studiorum et Textuum) viszi tovább önállóan, OTKA, MTA, HUN-REN, NKFIH és egyéb pályázati források bevonásával, hatékony nemzetközi együttműködés keretében.”
Legfrissebb kiadvány
Tudomány-népszerűsítés
Sági György
Újkor.hu
A közel kétezer éves pápaság az egyik legrégibb és máig fennálló emberi intézmény, talán csak a japán császároké korábbi.